Online teabolt
Keresés
 


Kapcsolat
Carpe Diem Teaház
+36 (20) 414 7203
carpediemteahaz@gmail.com

Főmenü
Hírek és hírlevél
Közösségi média
A teaház kedvelt oldalai

www.teautja.hu - Online teaház

www.japantea.hu - A japán teák oldala

www.puerh.hu - A Magyar pu'erh oldal

 
 

Tea, a dolgok iskolája


                            Lee Ufan múzeum Naoshima
 
Pár éve egy nagy hazai múzeum-killítótér igazgatójának ecseteltem, milyen nagyszerű lenne, ha a főtér felett megjelenne a tea jele, bent pedig egy sokféle művészeti ágat egyesítő teakiállítást csinálnánk, nem elfeledkezve persze antik, valóban múzeumi tárgyakról és felvonultatva kortárs, a tea szellemét (is) megidéző műveket, installációkat.
-  Jó - hangzott a válasz - de mi ebben a művészet?
 
A tájékozatlanság lehet csupán hiba, vagy tévedés, nem is neheztelek érte, egyszerűen nem jött még el az idő. Az Orient expressz már megint késik, nem is keveset.
 

 

 Az olyan művészeti megmozdulások, vagy életmű részletek, amelyek a teában kifejezett és kifejezhető művészi igényű ábrázolásmódokkal hasonló eredményre jutottak, főként a hatvanas években születtek, Nyugaton és Keleten egyaránt, ezért a késés jelentősnek mondható. Ezek a mozgalmak egy tőről fakadnak '68 kérdésfelvetéseivel és egyenesen következett belőlük a miminalista művészet másfél hosszú évtizede és a Kelet iránti rajongás, ami mostanság ér újra a csúcsra. Ez az irányzat immunis volt a posztmodern hamis klasszicizáló hajlamára, mert a modernitást teljesen más alapokon állva tagadta meg. Ezzel nemet mond az avantgardra, nemet a fogyasztói társadalomra, és mindarra a problémahalmazra is, amivel most Magyarország, élén választott elitjével küszködik. Törekvéseiben és szerkezetében laza, kevéssé formális, mégis nagyon szigorú, kérlelhetetlen mozgalmakról és tartalmakról van szó, melyek műve mostanság kezd beérni (vagy újra aktuálissá válni). Mik ezek a mozgalmak és mi közük a teához?

Az első még az ötvenes években született Japánban és Gutai volt a neve, ami konkrétat jelent, műveiben az avantgarde utáni művészet elvontságát próbálta kioltani sokkal erőteljesebb konkrét dekonstrukciós igényű művekkel. Ezt a mozgalmat minden általunk most tárgyalt irányzat megtagadta, majd látni fogjuk miért. Kihasadt anyagdarabok, szétesés, töredezettség, kilépés a térből, feloldódás, de továbbra is a modernitás nyelvén elmondva:  felmutatok valamit és ez erre és erre utal, ezt és ezt jelenti (vagy direkt nem jelenti), ezt nagyítja fel és teszi gúny és kacaj tárgyává. Mellesleg adjátok ide a sörünket és hagyjatok békén!

 
Sekine

Földanya - ez a címe
 
 
A következő mozgalmak mind hasonló korban születtek, egy tőről vállvetve '68 eseményeivel, és hasonló japán nemzeti mozgalmakkal (melyek lényege a Japán modernizációjával kapcsolatos tradíció vesztés megállítása és az amerikai függés elvetése) mély rokonságban. Az Arte Povera Olaszországban, a MONO-HA Japánban, az Earthworks, az Anti Form Angliában közös abban, hogy eleinte éppen a saját nyelv kialakításának szüksége hajtotta őket, azaz Keleten (sokszor konkét politikai követeléseket sem mellőzve) nem óhajtottak tovább a nyugati művészet tárgy, látogató-néző-befogadó, hatás szentháromságában fogalmazni (ideértve a szürrealizmus nagyon is elvont módszereit). Saját bevallásuk szerint szemmel tartották Beuys művészetét is és ezek az egyezések, a „rokoni kapcsolatok” felvállalása természetesen nem véletlen, tényleg új művészet volt születőben. Természetesen ezek a mozgalmak a szülői a felszínen (és leginkább a zenében) talán nagyobb visszhangot kiváltott mára némileg  kifulladt minimálnak is. Ezek a művészeti irányzatok a legerősebb áttételeket  az építészetben és a fotóművészetben építették ki, sikeresen görgetve tovább a hagyomány foghíjas kerekét. Nálunk ezt organikusnak mondanák, de úgy tűnik, hogy a magyar út egyenlőre egy jó hosszú, a végén sötét zsákutcába vezet.

 Itt egy kép az egyik legelső közös akcióról (Sekine), amikor is a csoport tagjai rafinált pontossággal egy gigantikus, 2,7 méter magas és 2,2 méter átmérőjű henger alakú mintát vettek a földből és az így nyert szintén gigantikus lyuk mellé helyezték. A materializálódó egy és a metaforikus hiány megmutatása nem rajtad kívüli alkotás, te is ott vagy a talajszemcsék között. (Vagy leszel ugyebár. Avagy: "miért van inkább valami, nem pedig inkább Semmi?")

 
Lee Ufan Guggenheim
 

Művészetük látszólag koncept és szürreál elemekből áll, de mégsem, ez csupán egy nagyon felületes nyugati kiállítótermeken edződött ítélet. A Mono-Ha dolgai nem dologként kerülnek be a kiállítóterembe, vagy a parkba, hanem külön térként. A tárgyak kivétel nélkül ember által készített és természetes anyagokat vegyítve létrehozott mű-alkotások, nem a látogatóval, hanem egymással néznek szembe. Közöttük keletkezik kapcsolat, ami értelmezhető, és a látogató újabb (és újabb) kapocsként tűnik fel. Az avantgarde és minden más azóta feltalált művészeti irányzat ugye szélsőségesen narcisztikus és egoista, a minimálnak is inspirációt jelentő arte povera és a Mono Ha ellenben nem szavakat tesz a vitrinbe, hanem új nyelvet, új kódrendszert. A modernitás az identitás filozófiája és művészete (szintén előszeretettel, talán lelkiismeretfurdalásból épít be minimalista elemeket műveibe), a dolgok iskolája viszont  az én és a dolgok hálózatának találkozása. Ugyanaz, mint amikor belépünk a teaházba.



Nincs most elég időnk, hogy részletesen foglalkozzunk a Mono-Ha képviselőinek életművével, hatásával, különben is zsibbasztó a sok olvasnivaló a képernyőn. A csoport tagjai  Enokura Koji, Yoshida Katsuro, Sekine Nobuo, Takayama Noboru, Haraguchi Noriyuki, Lee, U-fan, Narita Katsuhiko, Suga Kishio, Koshimizu Susumu. Csak pár szót a mozgalom vezéregyéniségéről, aki Lee Ufan, koreai származású, ezért e különös név, és még életében saját múzeumot tervezett neki Tadao Ando.



Lee Ufan Guggenheim
Lee Ufan: Relatum
 
Lee Ufan munka közben
Lee Ufan: Dialógus
 
Lee Ufan dialógus tér
 
Akinek eszébe jut a zen, persze nem téved. De eszébe juthat a tao, sőt bármilyen keleti vallás/filozófia és azt hiszem ez az a pont (micsoda történelmi pillanat), ahol a nyugati filozófia, jelesül Heidegger, Wittgenstein legalábbis súrolni látszik a Kelet hagyományait. És ha ezekkel a művekkel (egy kiállításon, vagy aegy cikken keresztül) ezen a kevéssé félreérthető nyelven megfogalmazzuk a változás, az Egy, az átmenet pontjait, akkor egyrészt biztosak lehetünk abban, hogy a tea útján járunk, másrészt talán jót is teszünk vele hittan és erkölcstan óra helyett is. (Lásd alább az üveget széttörő szikla installációját). 
 
 

„Az én művészetem egyszerű, de aki szemléli a szobraimat és festményeimet, érezheti azt az energiát és vibrációt, ami sugárzik belőlük, és én épp ezt a fizikai valóságukat kölcsönzönzöm a látogatónak. A mai computerizált világban minden az információról és az információ feldolgozásáról szól, de ez önmagában nem elegendő. Az emberek a természet részei és az ember környezetét is tekintetbe kell vennünk. Ezért szeretném, ha mind az európaiak, mind az amerikaiak figyelmet szentelnének a fizikai lét ilyen aspektusainak is. A fizikai léten pedig nem csak a testet értem, hanem mindazt ami körülveszi, a levegőt és a test és a környező tér kapcsolatát. Az én kiállításomon, függetlenül attól, hogy tetszik, vagy sem azt a vibráációt lehet érezni, ami ebből a kapcsolatból árad. Szeretném, ha ez gyógyító erejű lenne és az emberek éreznének ebből egy keveset."



Remélhetőleg ez lesz az új, kialakuló, a birodalmon túli világrend nyelve, ami ugyanazokon az elveken nyugszik majd, mint amiket még régen, és most a kérlelhetetlenül tiszta művészek révén felelevenítve a teától tanultunk: a tisztaság, a nyugalom, a tisztelet, és a harmónia.

 
 



Hozzászólások


 
Ugrás az oldal tetejére
 
 
 
Az oldalt tervezte