Japán fekete tea

Valószínűleg nem vagyok fekete tea hívő, ez a következő hetek tesztjeiből nyilván ki fog derülni, vagy talán nem vagyok nagy fekete tea ivó, és egészen biztosan nem vagyok tagja az új fajta, kifinomult, "neológus" fekete tea hívők társaságának. Ha feketéről van szó, a kedvenceim inkább az "igazi" feketék, amiket a kínai tea kánon hei cha néven nevez, azok is inkább érlelt állapotban és ezeknek kevés közük van az európai stílusú feketeékhez. A fekete - vörös birodalom teáira gondolva nagyon tetszik a Jiuqu Hong Mei csokis mélyvörös aromája, csodálkozva figyelem a yunnani vörösök sokarcúságát és sehogy se fér a fejembe a Darjeelingi FF teák kétarcú, zöldes fekete karaktere. Mintha olyasvalamit szeretnénk ezekben a teákban, ami túl van fekete teák saját karakterén. Újabban mi nyugati tea neológusok szokatlanul alacsony hőfokon öntjük fel ezeket a teákat, hogy még lágyabb ízt és aromákat érjünk el. Nem tudom megítélni, hogy ezek a tendenciák hibásak, vagy sem, talán újfajta ízlés kialakulásának vagyunk szemtanúi, vagy talán örökké éles határ fogja elválasztani a keleti és nyugati tea ivókat. A tradíció sem egyszínű, de bizonyosan másra tanít bennünket. A csak édes és csak lágy újszerű ízlése olyan élmény, ami figyelmen kívül hagyja ezeknek a teáknak az eredendő erejét. Ahhoz, hogy ténylegesen és érthetően kifejtsem, mit szeretnék mondani, egy különös teát fogadok társul, egy japán fekete teát, egy kis családi birtokról, Kyuushuról, Kagoshima prefektúráról Makurazakiból-A japán feketék egyáltalán nem ismertek széles körben, tényleg ritka különlegességek, elmerülve a nagy japán zöldtea tengerben, ilyenek a botabotacha, a goishicha és más nagyon kis mennyiségben születő, helyi különlegességek.